AZ EMBEREK TÖBBSÉGE KÁVÉVAL KEZDI A NAPJÁT, AZONBAN A LEGFRISSEBB KUTATÁSOK EGYÉRTELMŰEN BEBIZONYÍTOTTÁK, HOGY NEM CSAK A REGGELI ÓRÁKBAN ÉRDEMES FOGYASZTANI A FEKETE NEDŰT.
Egy bögre kávé fogyasztása edzés előtt jelentősen támogatja a fogyást és az izmosodást. Egy spanyol tanulmány szerint azok az élsportolók, akik kávét ittak edzés előtt, 15%-kal több kalóriát égettek edzés után még 3 órával is. A hatás érdekében az ajánlott napi adag 4,5 mg koffein testsúly kilogrammonként. Egy átlagos testsúlyú, 68 kg-os nőnél ez nagyjából 300 mg koffeinnek felel meg. Ez pont az a mennyiség, amennyit reggel felhörpintünk, azaz 3 dl őrölt kávé.
Ha még mindig bűnös italként gondolsz a kávéra, amelynek a fogyasztása után bűntudat gyötör, biztosan örömmel olvasod, hogy korábbi rossz híre ellenére, valójában szuperélelmiszerről van szó. Amennyiben rendszeresen edzel, a kávé igazán hatékonnyá tudja tenni a tréningeket. Íme, öt ok, amiért bátran élvezheted aktív ételviteled mellett, illetve öt szabály, amit be kell tartanod, hogy fogyasztása egészséges maradjon.
1️. SERKENTI A KERINGÉST
Egy friss japán kutatás során, olyan embereken tesztelték a kávé hatását a keringésre, akik korábban nem voltak rendszeres fogyasztók. Minden résztvevő 3 dl kávét ivott, igaz az egyik csoport koffeineset, míg a másik menteset. Ezután megmérték az ujjukban a vér áramlását, hogy megtudják, mennyire jól működnek a test kisebb vérerei. Azoknak, akik hagyományos, azaz koffeintartalmú kávét ittak, 30%-kal nőtt a véráramlásuk 75 percen túl, szemben azokkal, akik koffeinmentest ittak. A jobb vérkeringés jobb edzést eredményez, mivel az izmoknak oxigénre van szükségük.
2️. ELKERÜLHETŐ VELE AZ IZOMLÁZ
A kávéval kapcsolatos kutatások során azt is észrevették, hogy 2-3 csészényi elfogyasztása egy fél órás intenzív edzés előtt jelentősen csökkenti az izomfájdalmakat. A következtetés: a koffein segítségével keményebben dolgozhatsz edzés alatt, támogatja az izmosodást és az állóképesség fejlődését.
3️. JAVÍTJA A MEMÓRIÁT
Hihetetlen, de a kutatások szerint a kávé 24 órával a fogyasztása után is jótékony hatással van a memóriára. Hogy mindennek mi köze az edzéshez? A fokozott agyi működés edzés közben is áldás, főleg ha köredzésről vagy koreografált táncos óráról van szó, ahol fontos, hogy elsajátítsd az egyes gyakorlatsorozatokat vagy lépéseket.
4️. SEGÍTI AZ IZMOK MEGŐRZÉSÉT
Állatkísérletek alapján a koffein segít kompenzálni a korral járó izomveszteséget. Az eredmények szerint a mérsékelt koffein fogyasztás megőrzi az általános fittséget és csökkenti a korral járó sérülések kockázatát is.
5️. TÖBB ÜZEMANYAGOT SZOLGÁLTAT AZ IZMOKNAK
A legfrissebb kutatások arra is rávilágítottak, hogy nemcsak edzés előtt, hanem edzés után is hasznos lehet a kávé fogyasztása, főleg azoknak, akik nap mint nap állóképességi tréninget végeznek. A kutatók azt találták, hogy a szénhidrát fogyasztással összehasonlítva, a koffein-szénhidrát kombó 66%-kal növelte az izmok munkájának későbbi hatékonyságát. Ennek az előnyeit kiélvezheted a következő edzéskor, amelyen jóval keményebben és tovább tudsz majd dolgozni.
Természetesen mindez nem azt jelenti, hogy mostantól literszámra, mérték nélkül fogyaszthatjuk a kávét. Mint mindenben, a kávéfogyasztásban is törekedj az egyensúlyra!
Az alábbi 5 szabályt feltétlenül tartsd be az egészséged érdekében:
1️. Ne adagold túl! Egy átlagos testsúlyú nőnek a napi adagja maximum 400 mg.
2️. Figyelj arra, hogyan fogyasztod! Cukor és tejszín helyett mandulatejjel és fahéjjal ízesítsd!
3️. Legyél következetes a bevitel során! A kutatások ugyanis bebizonyították, hogyha a koffeinbevitel egyenletes, akkor a szervezet képes alkalmazkodni hozzá, így kivédhető a kiszáradás, annak ellenére, hogy a kávé egy természetes vízhajtó. Más szóval, ha egyik nap csak 1 csészével ittál, a következő nap ne 4 legyen az adagod.
4️. Ne feledkezz meg a kávé utáni vízfogyasztásról!
5️. Lefekvés előtt 6 órával már ne fogyassz koffeint, hogy ne zavard meg a szervezeted természetes folyamatait. Ha gyakran vagy fáradt, ne kávéval próbáld ébren tartani magad, hanem találd meg a fáradtság okát.
Szerző: Nagy Sándor - Személyi Edző