Kevesebb tudatosság, kevesebb lehetőség:

▪️Kőkemény edzés, genetika, fehérjében gazdag étrend, és persze a korszaknak megfelelő kémiai hadviselés, amely fényévekre van a jelenlegi őrülettől, amit sok esetben egy egyszerű hobbigyúrós is durvábban művel manapság. Ezek voltak azok a tényezők, amelyekre a kor versenyzői hagyatkozhattak. Akkoriban az emberek nem beszéltek makronutriensekről, fehérjéről és szénhidrátról, legfeljebb húsról, tojásról, burgonyáról, tehát jellemzően a leggyakoribb fehérje- és szénhidrátforrásokról. Nem állt rendelkezésre túl sok táplálékkiegészítő sem: szárított marhamáj tabletták, kollagénfehérje, gyors energiaforrásként pedig legfeljebb szőlőcukortabletta szerepelt a palettán. A legtöbb testépítő egyszerű alkalmazottként, bérből és fizetésből élt, maximum mellékesen edzősködésből, és csak nagyon keveseknek adatott meg a lehetőség valamiféle szponzorációra (Weider-Arnold), minthogy a táplálékkiegészítés sem volt egy elterjedt dolog akkoriban. Így az anyagi lehetőségek is igen korlátozottak voltak az esetek többségében ahhoz, hogy valaki versenyzőként művelhesse ezt a sportot.

▪️Ennek eredményeképpen a testépítők hagyományos, olcsó élelmiszerekre alapozták az étrendjüket - azokkal viszont nem spóroltak. A helyzeten csak rontott pont egy versenyre való utazás: ilyen esetben nem volt B terv, főleg egy idegen ország idegen ételei mellett, mindenki azt evett, amit meg tudott oldani magának, vagy ami a szállodában rendelkezésre állt.

▪️Az elhízottság ebben az időszakban kezdett igazán cinkessé válni, ekkoriban indult be valamiféle tudatosság az emberekben egy egészségesebb formára való törekvésre - legkivált a tengerentúlon. Egy versenyző így főleg nem hagyhatta el magát nagyon szezonon kívül sem, nem voltak hatalmas betömegelések, amiket aztán drasztikus diéták követtek volna, sokkal jobban ügyeltek az arányok és a forma megtartására. Ami manapság egy tápanyagokban deficites étrend, és egy tudatosabb hobbista diétája, akkoriban őrültségnek tűnt volna: a még mindig kalóriákban gazdag és nem túl minőségi étrendet edzéstechnikai változtatásokkal és a fizikai aktivitás növelésével kompenzálták.

Tipikus tápanyagforrások:

▪️A legalapvetőbb tápanyagforrásnak a húst tekintették. Marha, csirke, ezek mellett halfélék, esetleg tejtermékek, illetve tojás volt fókuszban. Szó sem volt például aminosavakról, egy dolgot viszont mindenki tudott: húsra, fehérjére van szüksége az izmoknak a növekedéshez. A nem feltétlenül válogatott minőségű húsfélékkel és fehérjeforrásokkal jöttek a telített zsírok, és a transzzsírok megjelenése az emberek étrendjében is nagyjából erre az időszakra tehető, ahogyan a vajat helyettesítő margarin népszerűsödni kezdett.

▪️A cukros üdítőket akkoriban nádcukorral édesítették, nem magas fruktóztartalmú kukoricasziruppal, és nem is volt annyira magas a cukortartalmuk, mint a jelenleg kapható üdítőknek - bár ezek akkor sem szerepeltek egy sportoló étrendjében, de az energiatartalmuk miatt a fogyasztásukat nem ritkán az edzés időpontjához igazították. Diétás italok és ételek ekkortájt már rendelkezésre álltak, ezeket szacharinnal édesítették, azonban ezeknek nem tulajdonítottak nagy jelentőséget, valódi tudatosság nem volt a fogyasztásukban, minthogy a táplálkozással kapcsolatos ismeretek is elég szegényesek voltak.

Nagyon alacsony szénhidrát, de nem ketogén:

▪️Már akkoriban is tudták a nagyok, hogy a szénhidrátbevitel redukálása elengedhetetlen a színpadi forma eléréséhez, nagyjából 100g vagy ennél kevesebb szén jutott a kazánba. Az élelmiszerek tápértéke általában nem volt feltüntetve a termékek csomagolásán, így kevésbé lehetett tudatosan törekedni konkrét számokra, már ha valakinek megfordult volna ilyen a fejében. Egyszerű szemléletmód szerint, inkább tapasztalati úton terjedtek szájról szájra az ideálisnak gondolt mennyiségek főleg burgonyából, rizsből, és az akkor még kiváló forrásnak vélt mézből. Minden más, a fehérje, és a fehérjeforrásokból származó telített zsiradék maradt az étrendben, de zöldségekből sem volt hiány.

Szerző: Nagy Sándor - Személyi Edző