Az öt legalacsonyabb kalóriatartalmú alkoholos ital

SFV

IRATKOZZ FEL

CSATORNÁNKRA

Bárhogyan is próbáljuk szépíteni a dolgokat, az alkohol bizony nem ideális része az egészséges életmódnak és nem tesz jót a szervezetünknek. Azonban a táplálkozástudományi szakemberek is azt mondják, hogy nem kell teljes mértékű absztinenciát vállalnunk attól, hogy egészséges életmódot szeretnénk élni, csupán a mértéktartásra kell odafigyelnünk.

A mértéktartás férfiak esetében napi két, míg a nők esetében napi egy poharat jelent. Nem mindegy azonban, hogy ezt az egy-két poharat milyen fajta ital formájában fogyasztjuk el, illetve milyen rendszerességgel, ugyanis az egyes italok kalóriatartalmában jelentős eltérés lehet. Mostani cikkünkben bemutatjuk, milyen italok mellett érdemes döntened, ha a fogyókúrád során is bűntudat és következmények nélkül szeretnél koccintani.


No.1. Vörösbor – 125 kalória


A vörösbor antioxidánsokban rendkívül gazdag, így számtalan jótékony hatással rendelkezik. Segít szív- és érrendszerünk védelmében és gátolja a vérrögök kialakulását. Ha egy igazán bulis estének nézünk elébe, akkor érdemes a vörösbor mellett letennünk a voksunkat.
Tipp: Ha rám hallgattok, a cabarnet savignonnal tutira nem tudtok mellélőni!


No.2. Rosé – 120 kalória


A rosét még az is szereti, aki a borokat általában nem. Arra azonban mindenképp figyelj, hogy ne magas cukortartalmú desszertváltozatot válassz, illetve azt is tartsd szem előtt, hogy az alkoholtartalom növekedése egyenesen arányos a kalóriatartalom növekedésével!

hirdetes


No.3. Gin-Tonic – 120 kalória


Hogy hogyan lehet egy jó kis ginto alakbarát? Úgy, ha cukormenetes tonikkal, vagy annak hiányában szénsavas ásványvízzel és friss grapefruitlével kéred!


No.4. Mojito szirup nélkül – 100 kalória


Ha engem kérdeztek, a mojito az, amiről a lehető legnehezebben tudnék lemondnai ezek közül az italok közül. Szerencsére a kalóriatartalma eredeti változatában sem rettentően magad (168 kalória), azonban ha szirup nélkül kérjük, azzal még 68 kalóriától megszabadulhatunk, hát nem csodás? Rummal, természetes édesítővel, mentával és lime-mal pedig szinte ugyanaz az ízvilág lehet a miénk, mintha sziruppal innánk. 


hirdetes
No.5. Vodka-szóda citrommal – 96 kalória


Ha a legalacsonyabb kalóriatartalmú alkoholt szeretnénk megtalálni, akkor a vodka lesz a mi varázsszerünk. Koccintáshoz röviditalként fogyasztva is szuper választás, szódával azonban a dehidratáltságtól is megóv, ami az alkoholfogyasztás okán következhetne be.


Mi is tehát a lényeg?


Tartsd tehát mindig szem előtt, hogy nem csak az ételek, de az italok is bővelkednek kalóriákban, így igyekezz mindig a lehető legtisztábbakat, extra cukor és szirupmenteseket választani! És figyelj a mértékre!


Tipp: Ha egy igazán jó bulit szeretnél, amely az új, egészséges életmódodba is belefér, akkor nem csak az italfogyasztásra, de a helyszínválasztásra is érdemes odafigyelned. Ha születésnapi vacsorához keresel éttermet, a Zsidai Rendezvény segítségedre lehet!
 

Forrás: wellandfit.hu


Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

Ezek is érdekelhetnek

hirdetes
További cikkek ebben a témában
alakformálás cukor diéta egészség egészséges életmód egészséges táplálkozás élelmiszer életmód elhízás fogyás fogyókúra kalóriabevitel táplálkozás ünnep

Szótár

Ingersűrűség

  A terhelési és pihenési fázis közötti időbeli viszonyt jelzi az egyes edzéseken,... Tovább

Statikus streching

  A statikus gyakorlatokkal már sokkal hatékonyabban fejleszthető az ízületi... Tovább

Tovább a lexikonra