A Quantified Self tagjai új szintre emelték szervezetük és testük működésének figyelését. Nyilvántartják fizikai és mentális egészségüket, sőt, sokan még a testünkben lévő baktériumok háztartását is – akár órára pontosan. Miért jó ez? Normális ez? Utánanéztünk.
Gary Wolf és Kevin Kelly, a Wired szerkesztői a legújabb emberi mérőszerkezeteket kutatva alapították meg a Quantified Self Labset San Fransiscóban, hogy így segítsék a magukat folyamatosan naplózó embereket és azokat, akik számukra megfelelő technikákat és appokat fejlesztenek – ebből pedig gyorsan mozgalom is született. 2010-ben Wolf már a TED-en tartott hangzatos beszédet a QS lényegéről, 2011-től pedig már állandóak lettek a nemzetközi konferenciák és a kisebb meetupok is. Budapesten 2012 óta hét meetupot tartottak a Prezi támogatásával, a hivatalos magyar közösség száma pedig több mint 300 – igaz, magyar Facebook-oldaluk és weboldaluk szerint QS-ben egyelőre nem teljesítünk jobban.
A tökéletes élet nyomában
A QS tagjai hisznek abban, hogy szervezetük vagy környezetük tudatos, aprólékos megfigyelésével olyan összefüggésekre akadhatnak, melyek által létrehozhatják az életmódot, ami a legkedvezőbb mentális és fizikai egészségük számára. A különböző adatok vezetésének lényege nem csupán az, hogy tudhatjuk, hogy két évvel ezelőtt pontosan miből mennyit ettünk, milyen volt a szívritmusunk, hány lépést tettünk meg és milyen volt a hangulatunk, hanem azt is, hogy a mai napunkhoz képest hogy érezzük magunkat és mennyi változás történt a megfigyelt adatokban. Az elmélet szerint ennyi adat megfigyelésével komplett képet kaphatunk szervezetünk működéséről és lelki hatásáról, így pedig szép lassan ki tudunk dolgozni egy tökéletes életmódot, amivel a legjobbat hozhatjuk ki magunkból. Persze nem kell mindent mérni. Sőt, mindenki mást mér.
Shannon Conners egy app segítségével folyamatosan figyeli, hogy hány kalóriát, mennyi szénhidrátot, mennyi zsírt, proteint, szódiumot és cukrot vitt be szervezetébe. Bevallása szerint így rövidtávon este tudja, hogy megengedhet-e magának egy süteményt, hosszú távon pedig jobban átláthatja teste változásait. Mark Leavitt, nyugdíjazott mérnök és fizikus, aki szívinfarktusa óta szívfrekvencia-varibialitását méri, és felhasználva szakmai tudását is, olyan életmódot kísérletezett ki, mely új embert faragott belőle.
A QS új életet hozott Aksar Kharebov számára is, akit folyamatos súlyváltozásai viseltek meg. Egy idő után elkezdte a folyamatos súlyváltozásait mérni - kíváncsi volt, hogyan alakul súlya, testzsírja és könnyed testtömege fogyáskor és gyarapodáskor egyaránt. Hamarosan napról napra látta, hogy kell éppen viselkednie: ha túl gyorsan fogyott és ezt sovány testtömege sínylette meg, próbált több kalóriát fogyasztani, ha pedig a fogyás túl lassú volt, többet mozgott. Nem túl bonyolult logika, de Aksar bevallása szerint arra is rájött, hogy agya sokkal könnyebben győzhető meg a diéta betartásáról és az önfegyelemről rengeteg súlyos adattal, mint egyszerű mantrákkal.
Minden mérhető
Adat pedig bőven gyűjthető – hiszen végső soron mindent lehet mérni és minden felhasználható. A CO2-kibocsátásból és áramfogyasztásból rájöhetünk, hogyan spórolhatunk számláinkon. Valaki azt figyelte meg éveken keresztül, hogy mekkora összeget költ ételre és hogy az milyen minőségű volt - nagyjából 15 évre visszamenőleg.
Te is csinálod
Valójában nem új dolog ez és egy ideje mi is csináljuk. Mióta a közember tudja, hogy mi az a kalória, sokak számolják például, hogy a napi adagba milyen márka milyen joghurtja férhet bele. De hasonló alapossággal jár el már egy futó is, hiszen egy-egy alkalmazással könnyedén vissza tudja nézni azt, hogy féléve hány perc alatt futotta le a margitszigeti kört és az új rekordot képpel, térképpel és biológiai adatokkal meg is tudja osztani. Így tehát ma már nem kell rá döbbenetes sok idő – hála a technikának.
A mosoly vastagsága, mint adat
Persze a kemény munka így sem úszható meg. A QS tagjai kedvüket, álmaikat kénytelenek kézileg lejegyzetelni – és sokak szerint meg is éri, hiszen rendszert találni itt sem lehetetlen. Ellis Bartholomeus egy barátnőjétől kapott könyvet tele színes foltokkal, melyek mindegyikére meg kellett rajzolnia az éppen a napjára jellemző kedvét szmájliként. Ellis ezeket ki is elemezte, kezdve például a szmájlik mosolyának vastagságával. Hamarosan rájött, hogy a boldog szmájlik a legvastagabbak és miközben rajzolja őket, ő maga is mosolyog. A hónapok alatt egyre több mosolygó szmájlival próbálta summázni napját, amitől boldogabb is lett és szmájlik vastagsága is növekedett.
Vannak ennél némileg haszontalanabb mutatók is – Shelly Yang például majdnem 30 millió szót tartalmazó üzenetet dolgozott fel, hogy bemutathassa, milyen szavakat használ inkább férje társaságban és hogy az üzenetek között hogy nőtt az eltelt idő az évek alatt. Shelly előadásában kiemelten foglalkozott azzal, hogyan milyen technológiákat használt fel az elemzéshez – ez jól mutatja, hogy a technológiai milyen fontos részét képezi a QS-tagok életvitelének és milyen örömmel tölti el őket. Ezek után pedig nem is meglepő, hogy sok technológia fejlesztés, mely a QS-hez köthető, hasznossá vált a tudomány számára.
„Ezek az emberek a saját testi működésük rabjává válnak”
Makai Gábor klinikai szakpszichológus és pszichoterapeuta már nem ilyen derülátó a QS-sel kapcsolatban, főleg ha a mozgalom tagjai tudományos területekre szeretnének merészkedni. Ebben az esetben ugyanis nem jó úton haladnak. „Téves következtetésre juthatnak, hiszen sokszor nem tudnak mit kezdeni a tömérdek mennyiségű adattal és nem látják az összefüggést.” Makai szerint a QS kutatásait elnézve leginkább a diszciplináris felfogás hiányzik – vagyis az, hogy a kapott eredményeket más tudományos területekkel is megfeleltessék. Ám amíg ez hiányzik és nincs kimondott hipotézis vagy kutatási terv, az rájuk nézve veszélyes lehet: „Sokszor juthatnak akár önkényes következtetésre, és ha valaki eszerint él, annak lehetnek káros hatásai.”
De mi van, ha tudományos célokról szó sincs? Makai szerint a kérdés ekkor az, hogy mi a célja és a funkciója az önmonitorozásnak. „Ebben az esetben már tetten érhető a szorongás. Az állandó monitorozás a kontrollvesztés félelmét mutatja. Az illető szeretne egy állandó hatást gyakorolni a testi funkcióira és mindent kézben tartani, mindenről tudni. De az ember mindig mindent kontrol alatt tartani.” Mindez könnyen lehet egy ördögi kör a vége – hiszen ha az egyén nem tud a rengeteg adatból valamilyen következtetést levonni, akkor újabb adatokat mérhet meg – ám következtetés ezekből sem lesz – csupán még erősebb szorongás.
Persze nem mindenképpen rossz, ha figyeljük testünket: „Ha az érzelmeimet meg tudom feleltetni a testfunkcióimmal, az a hétköznapi életben nem rossz dolog.” Ám a QS esetén sokkal inkább a testtudat túlhangsúlyozása figyelhető meg: „Ezek az emberek a saját testi működésük rabjává válnak.”
Az ember a test folyamatos figyelése mögött egyfajta hipochondriát és kényszerességet is sejthetünk – ám bár mindkettő a szorongás kórképe, valójában nincs sok kötődésük QS-hez – igaz, abban az esetben, ha valaki teste megfigyelése közben minden adatból megrögzötten egy betegségre következtet, az a betegségtől való beteges rettegést mutathatja – ami viszont ebben az esetben már valóban hipochondria.
Nincs új a nap alatt
Ha maradunk annál a feltevésnél, hogy a QS tudományos megállapításokat is el akar érni, a hangulatukat és kedvüket figyelő tagok lehetnek a leggyengébb láncszemek. Míg a hangulat hosszútávú változása valóban jelenthet betegséget, a kedv folyamatos változása természetes és már rég tudjuk, hogy kötődik a testi funkciókhoz. „Semmi áttörés nem történik tudományos szinten” – mondja Makai.
Vagyis Ellisnek sem érte meg jegyzetelni hangulatait és a mosolyainak vastagságát? Nem mindenképpen. Bár az is rég kimondott megállapítás – és egyben népi bölcsesség – hogy a mosoly ragályos – és tudományos áttörés itt sem tapasztalható, a végén Ellis mégis többet mosolygott. „Ez fókuszálás és tudatosság. Ha én figyelek arra, hogy mosolyogjak, akkor valamilyen szinten valóban képes vagyok hatni a hangulatomra.”
Forrás: HVG.hu