10 egészséges, előre elkészíthető nassolnivaló-minden alkalomra

VN

IRATKOZZ FEL

CSATORNÁNKRA

Bizonyára veled is előfordult már, hogy megéheztél két főétkezés között, és muszáj voltál harapni valamit, hogy újra koncentrálni tudj. Ilyenkor szinte életmentő lehet, ha van valami, amit csak szimplán ki tudsz kapni a hűtőből, és már csillapíthatod is vele az éhségedet. Na persze, ha egészségesen szeretnél nassolni, akkor egyáltalán nem mindegy, hogy mihez nyúlsz a fagyos szekrényben.

Ma néhány pofonegyszerűen elkészíthető nassolnivalóval ismerkedhetsz meg, amikhez csupán néhány egyszerű hozzávalóra, illetve egy befőttesüvegre és egy zárható műanyag tárolóra lesz szükséged. De miért?

Az üvegbe például néhány szelet banán, míg a műanyagba esetleg egy kevés mogyoróvaj kerül majd – ezek alkotják az egészséges harapnivalót, amivel átvészelheted a főétkezések közötti időszakokat. Ennek a megoldásnak az a lényege, hogy a „hozzávalók” nem keverednek össze, amíg nem kezded el fogyasztani őket.

Hasznos gondolatok az egészséges nassolnivalókról

Nem véletlenül javasoljuk a befőttesüvegek használatát. Ha megfelelően lezárják és a hűtőben tárolják őket, akkor sokáig képesek megőrizni tartalmaik frissességét, így kifejezetten ideálisok egészséges nassolnivalóid tárolására. Ennek ellenére ügyelj rá, hogy a romlandóbb dolgokat fogyaszd el először, tehát azokat, amikben tejtermékek és puhább zöldségek/gyümölcsök vannak. A keményebb zöldségek akár egy hétig is kibírják!

hirdetes

Annak érdekében, hogy egy helyen, de egymástól külön tudd tárolni a különféle állagú hozzávalókat, keress olyan zárható műanyag tárolókat, amiket pont be tudsz helyezni a befőttesüvegek szájába, és le tudod velük zárni azt. Ezt persze nem kötelező így csinálni, de kényelmesebb megoldás, és kevesebb helyet is foglalnak így majd hűtődben ezek a kis „nasicsomagok”. Ha tehát nincsenek ilyen kis műanyag poharaid, keress valamilyen más műanyag tárolót, és a saját fedőjükkel zárd le az üvegeket.

hirdetes

A diófélék és magvak hajlamosak kissé megpuhulni a hűtőben, azonban, ha megfelelően lezárod őket (vagy találsz egy olyan műanyag pohárkát, ami tökéletesen illeszkedik az üveg szájába), akkor nem kell ettől tartanod.

Lehetőleg széles szájú befőttesüvegeket használj a nassolnivalók tárolásához, habár ez attól is függ, hogy mivel szeretnéd lezárni őket. Ha például műanyag poharakat használsz, amikben az extra „hozzávalókat” tárolod, akkor úgy kell kiválasztanod ezeket, hogy tökéletesen illeszkedjenek a befőttesüvegek szájába.
 

A követkeő oldalon már mutatjuk is az egészséges nassolnivalókat és a részletes elkészítési utmutatókat is, nem lesz bonyolult!

hirdetes

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

Ezek is érdekelhetnek

hirdetes
További cikkek ebben a témában
diéta édesség egészség egészséges életmód egészséges táplálkozás éhezés kalóriabevitel recept reggeli

Szótár

Palástfű

Latin neve: Alchemilla vulgaris   Eredete, élőhelye   A Boldogasszony palástjaként... Tovább

inzulinrezisztencia

 Inzulin rezisztens állapotban az adott inzulin jelre bekövetkező válasz a célsejtek... Tovább

Tovább a lexikonra