Saját testünket illetően még mindig rengeteg a rejtély. Az alvás céljáról és folyamatáról rendkívül hézagosak az ismereteink, csakúgy, mint a csuklásról, az ásításról vagy mondjuk a pislogásról. A következőkben három ilyen félinformációkkal és babonákkal övezett jelenségről lesz szó, melyet mindenki ismer, mégsem tud róla senki.
Miért csuklunk?
Mivel nincs rá egyértelmű válasz, rengeteg hiedelem létezik a csuklásról. Az egyik babona szerint ha csuklasz, valaki éppen rád gondol vagy emleget, a másik szerint azért van, mert megszállt az ördög.
Biológiai szempontból azonban ezért a mulatságos hangért, amelyet gyakran teljesen spontán módon adunk ki, a rekeszizom a felelős. Ez az izom normális esetben belégzéskor kitágul, kilégzéskor pedig összehúzódik, hogy segítse a tüdő mozgását. Amikor azonban hirtelen nagy mennyiségű levegő áramlik a tüdőbe, a rekeszizom önkéntelenül összerándul, a gégefedő lezárul, és ez okozza a jellegzetes hangot, amely egyénenként változó: van, aki egészen hangtalanul, mások kifejezetten hangosan csuklanak. Sok minden kiválthatja: ha túl gyorsan eszel, és egyszerre nagy adag levegőt nyelsz, túl sok alkoholt iszol, erősen sírsz vagy nevetsz. Általában pár perc után elmúlik – csak egyedi esetekben fordul elő, hogy állandósul, ilyenkor valamilyen komolyabb rendellenesség áll a háttérben.
A csuklás mögött sokáig funkciót vagy valamiféle okot, üzenetet kerestek, és mint minden megmagyarázhatatlan jelenségre, erre is többféle hipotézist alkottak. Az egyik azzal a ténnyel áll kapcsolatban, hogy a csecsemő már az anya méhében csuklik. A magyarázat szerint azért, mert így próbálgatja, mozgatja a még nem használt légzőszerveit. A másik az őshalak példáját hozza fel, amelyeknek kopoltyújuk és tüdejük is van: ők akkor csuklanak, amikor vizet préselnek át a kopoltyújukon, hogy a víz ne menjen a tüdejükbe.
Miért viszketünk?
A viszketés is azon rejtélyes testi jelenségek közé tartozik, amelyeket babonák öveznek: ha az egyik tenyered viszket, pénzt adsz, ha a másik, pénzt kapsz, ha a szád viszket, megcsókolnak, ha a talpad, táncolni fogsz. A viszketésnek lehetnek közvetlen okai: bőrbetegségek, ekcéma, gomba, a bőr szárazsága, allergia stb. Ámde nem csak akkor jelentkezik, ha kifejezetten a bőrben van a baj: cukorbetegség miatt, terhességkor, gyógyszerek mellékhatásaként, drogfüggőknél elvonási tünetként, pszichológiai faktorok hatására, vagy már csak az egyszerű gondolattól, hogy egy bogár mászik a hátunkon. Ezeknek a problémáknak nincs sok közük a bőrhöz, ezért rejtély, miért okoznak viszketést.
Mi váltja ki a viszketést?
Azt biztosan tudjuk, hogy a viszketés érzetét a bőr irharétegében lévő idegvégződések ingerlése váltja ki. Az idegvégződések idegrostokban folytatódnak, ezeken keresztül jut el az érzet a gerincvelőbe, onnan pedig az agyba. A viszketést sokáig a fájdalommal rokonították, de vannak a bőrben olyan idegrostok, amelyek kizárólag a viszketést közvetítik az agyba – a kettő tehát nem lehet rokon. Pedig van köztük kapcsolat: hiszen miért vakaródzol? Éppen azért, mert a fájdalommal elnyomhatod a viszketést. Arra sincs magyarázat, miért ennyire az egyéntől függ, mennyire viszket, és hogyan viseli. Egyikünk egész éjszakán át dobálja magát tőle, míg a másik egy mozdulattal elfojtja a kellemetlenséget. Mindez azt mutatja, hogy nem egyszerű reflexről van szó – egyesek csak úgy, mindenféle ok vagy tünet nélkül szeretnek órákig vakarózni a fürdőszobában.
Miért sírunk - az érzelmi könny
Három különböző típusú könny létezik: az egyik, amely azt biztosítja, hogy a szem ne száradjon ki. A másik a reflexkönny, amely valamilyen külső hatás, irritáció esetén jelentkezik. A harmadikat, amely minket most a leginkább izgat, csak úgy nevezik: érzelmi könny – ez nagy öröm vagy bánat hatására jelenik meg. Erre is több magyarázat született, ám egyértelmű válasz nincs.
Darwin szerint ilyenkor vészjeleket adunk le, segítséget kérünk, másrészt pedig a könny megkönnyebbülést okoz, megnyugszunk tőle. A csecsemő nem tud másképp kommunikálni, csak a sírással: ezt viszi magával az ember egészen felnőttkorig. Darwin a könnyeket a szem körüli égő érzéssel magyarázta, amely szerinte szomorúság hatására keletkezik – ezt az égést hűtik le a könnyek. Később kémikusok olyan hormonokat találtak a könnyben, amelyek egyértelműen a stresszoldásért felelősek. Nők könnyeiben pedig olyan hormonokat véltek felfedezni, amelyek a tejtermelést serkentik, és erős hatással vannak a szorongásra. Úgy látszik, a tudomány abban megegyezik, hogy a sírás mögött pszichológiai okok állnak, de hogy miért éppen könnyezünk a szomorúságtól, arra egyelőre nem született megoldás.
