A szeretet az, ami életben tartja az embereket, a szeretet emellett képes mindent megváltoztatni teljesen, azonban mégsem szeretünk eléggé. Miért van ez így?
Mindannyiunk legfontosabb életfeladata az lenne, hogy túllépjünk a negativitáson, még pedig azáltal, hogy a szeretet választjuk! A gondot az jelenti leginkább, hogy az emberek többsége szeret, de aztán úgymond megszűnik szeretni, akár több százszor is naponta, egyáltalán nem sugároznak magukból szeretetet elegendő ideig. Pedig ez kellene ahhoz, hogy a szeretet megmozgassa a dolgokat, és minden jót bevonzzon az életünkbe! Csak egy példa, a legtöbb ember így viselkedik: az egyik pillanatban szeretettel megöleli a párját, a másik pillanatban pedig már idegeskedik azért, mert nem talál valamit.
Szeretet adni pedig jó, és ha szeretet adsz, akkor szeretet is kapsz! Szeretetet adhatsz akkor, amikor együtt nevetsz egy kollégáddal, amikor várakozással gondolsz a hétvégére, amikor megölelsz valakit, és még sorolhatnám napestig.
Szeretet viszont nem táplálhatsz úgy, hogy közben keresed a kifogásokat, miért nem szeretsz éppen abban a pillanatban. Ha pedig még igazolni is megpróbálod magad, amiért nem szeretsz, csak még több negativitást viszel a saját életedbe, mivel amikor keresed a kifogást, hogy abban a pillanatban miért nem szerettél, újra érezni fogod ugyanazt a negativitást és emiatt még többet sugárzol ebből!
A vonzás törvénye semmi mást nem érzékel, csak és kizárólag azt, amit te adsz! Tehát ha valakit hibáztatsz valamiért, olyan körülményeket kapsz cserébe, amikor téged is hibáztatni fognak valamiért. Nem attól az embertől fogod visszakapni ezt, akit hibáztattál, de abban biztos lehetsz, hogy visszakapod!
A szeretet ereje nem ismer kifogást, azt kapod, amit adsz és PONT!
Minden számít, a legkisebb apróság is: neheztelés, kritika, elégedetlenkedés, mind-mind a negativitás megnyilvánulási formái, emellett számtalan küzdelem és viszály forrásai! Elég, ha csak az időjárás miatt sopánkodsz, elég, ha zavar a párod, a dugó, a szüleid, bármi, máris negativitást vonzol be az életedbe! Nézzük, mit kellene tennünk, a következő oldalon folytatom!
Húzzuk ki szótárunkból az olyan szavakat, mint amilyen a szörnyű, a borzasztó, a rettenetes, stb., mert abban a pillanatban, ahogy kimondod ezeket, erős érzelmek ébrednek benned. Éppen ezért ezek vissza is térnek hozzád, és saját életedre ragasztod ugyanezeket a címkéket!
Nem gondolod, hogy jobb olyan szavakat használni, mint például: csodás, nagyszerű, varázslatos, fantasztikus?
Tudnod kell, hogy bármit megkaphatsz, amire vágysz, ehhez viszont egy hullámhosszra kell kerülnöd a szeretettel, ami ennyit jelent: egyetlen egy pillanatban sem keresel kifogásokat, hogy épp miért nem szeretsz! Semmi sincs, ami kívülről jönne, minden belülről fakad!