Tara Westover nem kapott védőoltásokat, nem látta orvos, és iskolába járni is csak 17 évesen kezdett el – miközben a végítéletre készülő családja hevesen ellenezte azt. Önerőből jutott a roncstelepről a Harvardig, küzdelmes útját pedig A tanult lány című életrajzi dokuregényében örökítette meg. Kitörésének története pontos és megrendítő látlelete annak, hogy hogyan működnek a bántalmazó rendszerek, és miért olyan nehéz kilépni belőlük.
A szüleink árulása egy életre megmérgezhet minket. Az árulás sokféle lehet: egy háborúvá fajuló válás; az alkoholizmusból vagy munkamániából fakadó megbízhatatlanság; ha felcserélődnek a szerepek, és a szülő a gyerekére támaszkodik olyan élethelyzetekben, amikor egy felnőtt barátra vagy terapeutára lenne szükség. Ezek az árulások megrabolják a gyerekkort, és már-már feneketlen hiányokat és sérüléseket okoznak a felnövekvő személyiségben.
Az ilyen mérgezett állapotból talpra állni nem lehetetlen, viszont nagy erőfeszítést igényel, tudatos munka, önreflexió szükséges hozzá. Példa erre Tara Westover története, amelyet A tanult lány című életrajzi dokuregényében mesélt el. A mélyre hatoló fejlődésregény aprólékosan mutatja be, hogyan alakulhat ki egy családon belül is többszörösen bántalmazó rendszer, és hogy a tagadások és félrenézések fojtogató falai között mégis van esély a kitörésre. De nagy árat kell fizetni érte.
„Amit apám ki akart űzni belőlem, az nem démon volt, hanem én magam”
Tara Westover 1986-ban, az idahói hegyvidéken született legkisebbként egy hétgyerekes mormon családba. Szülei meggyőződései miatt nem kapta meg a védőoltásokat, nem volt születési anyakönyvi kivonata, és a mai napig nem tudja, pontosan mikor született. Iskolába sem járt, a többi testvérével együtt az apjuk roncstelepén dolgozott, ahol fémhulladékot válogattak és dolgoztak fel.
Minden sebesülésüket és testi nyavalyájukat (a harmadfokú égésekkel és csonkulással együtt) a füvesasszonyként és bábaként dolgozó anyjuk kezelt gyógynövényekkel és homeopátiás szerekkel. Tara 17 évesen döntött úgy, hogy a családot elhagyó egyik bátyja példáját követve önerőből tanulni kezd. Előbb egy helyi főiskolára vették fel, majd Cambridge-ben és a Harvardon is tanult és doktorált.
A Westover szülők árulása nem csupán abban nyilvánult meg, hogy a kormánytól való paranoiás rettegésük miatt nem engedték tanulni a gyerekeiket. A könyv címe, A tanult lány (Educated), ilyen szempontból akár félrevezető is lehet, hiszen legalább annyira vonatkozik a belső, mentális útra, mint a világi műveltség megszerzésére.
A szülők azzal követtek el bűnt a gyerekeik ellen, hogy
• szélsőségesen elzárták őket a külvilágtól,
• rájuk kényszerítették a saját gondolkodásukat,
• a saját világképüket akár a gyerekeik testi (és lelki) épségénél is előrébbvalónak tartották,
• szemet hunytak a családon belüli erőszakos cselekedetek felett,
• bármilyen lázadást vagy kitörési próbálkozást a szeretetük megvonásával büntettek.
A diagnosztizálatlan bipoláris zavarral élő és vallási fanatikus apa a végítéletre készült, és éveken át halmozta fel az élelmiszert, benzint, fegyvereket. Az anya pedig túl konfliktuskerülő volt ahhoz, hogy bármiben ellentmondjon a férjének, még akkor is, amikor az apa folyamatosan életveszélyes helyzetekbe sodorta a gyerekeiket.
És mikor arról beszélünk, hogy szélsőségesen elzárkóztak a külvilágtól, akkor az azt jelenti, hogy az olvasó számára sokáig az is eldönthetetlen, hogy a második világháború utáni Amerika pontosan melyik évtizedében járunk. Amikor Tara Westover beszúrja a fejezetekbe a nagyvilág egy-egy eseményét vagy változását, azok úgy hatnak, mint az útjelző cölöpök a sivatagban.
A Westoverek univerzumában nem volt kompromisszum, a gyerekek csupán a sérülés fajtáját választhatták meg: vagy benne maradnak a szülők mániás vízióiban, vagy a világba kilépve elveszítik a legközelebbi hozzátartozóikat.
Tara Westover viszont 17 éves korától kezdve a következő bő évtized folyamán fokozatosan megszerezte a képességet, hogy ne a szűkebb környezete (a családja) szűrőin keresztül értelmezze magát, és hogy létjogosultságot adjon a saját érzékelésének, érzelmeinek és gondolatainak.
A bántalmazó kapcsolatok tipikus tünete, ha valakitől módszeresen elvitatják azt, ahogyan ő a világot és abban önmagát észleli. A tanult lány pedig arra is jó példa, hogy bántalmazó viszonyrendszerek nemcsak párkapcsolatban vagy munkahelyen, hanem a családban is kialakulhatnak, szülők és gyerekek, illetve a testvérek között is.
„Kacagok minden szón, amit mond, próbálva meggyőzni bárkit, aki esetleg ott lehetett a parkolóban, hogy mindez csak viccelődés volt”
Az ilyen bántalmazó rendszerekből ki lehet lépni, ez a valóságban viszont a legkevésbé sem hasonlít a hollywoodi filmek látványos drámai fordulataira. A katartikus olvasói élményt Tara Westover könyvében éppen az a tűpontos mentális tükör építi fel, amellyel bemutatja a szabadulás küzdelmes és fájdalmas folyamatát. Lépésről lépésre, eredményekkel és visszaesésekkel, vakon tapogatózó útkereséssel. Olvasóként pedig az az ismétlődő, őrjítő érzés akar hatalmába keríteni, hogy ne higgyük el, amivel éppen szembesülünk. Hogy a tagadással csillapítsuk a saját felháborodásunkat és zaklatottságukat.
A tagadás egyébként a bántalmazó viszonyok egyik fenntartója. Valójában sokkal több ember él fizikai, lelki és/vagy verbális bántalmazó rendszerekben, mint amennyit hajlandóak vagyunk meglátni.
Forrás: HVG.hu
