Hogy valaki bántalmazottá válik-e, nem függ társadalmi osztálytól, iskolai végzettségtől, kultúrától, nemektől: valószínűleg a közvetlen ismerőseink között is vannak érintettek. A társadalom pedig jól bejáratott mechanizmusokkal tagad: cinizmussal (csak túlreagálja), áldozathibáztatással (ha szenved, miért nem megy el?), a diszkrécióra hivatkozva (nem szólok bele más magánügyébe). Igazából sokkal nehezebb bevallani magunknak, hogy ilyen szituációt sejtünk vagy látunk, mert az abban a pillanatban felveti a személyes felelősségünk kérdését is.
Ez történik Tara Westover családjával is, hiába az erőszakos fivér, az elmebeteg apa. A minden rendben vannarratíváját a család és közeli ismerőseik a szeretetmegvonás zsarnokságával, megfélemlítéssel, a külvilág elutasításával és leginkább a közös tagadással tartják fenn. A tagadásban sokáig Tara is részt vesz, mert szembenézni a valósággal nemcsak veszélyes, hanem onnantól a legelemibb szintről kell újjáformálnia a gondolkodását. Az pedig egy kiszolgáltatott kamaszlánynál magabiztosabb embereket is térdre kényszerített már.
„Elhatároztam, hogy kísérletet folytatok a normalitással. Tizenkilenc évig úgy éltem, ahogy az apám akarta. Most megpróbálok valami mást”
Azért különösen nehéz kitörni az olyan családi poklokból, mint amit Tara Westover is megtapasztalt, mert a gyerekeknek az a normális, amibe belenőnek. Főleg, ha semmilyen alternatívát nem látnak. Tara Westover pedig mindig úgy számol be könyvében az eseményekről, ahogy annak idején átélte, elvétve fűz csak hozzá kommentárt.
Az oldalakon fokozatosan vizsgálja meg az emlékezet rétegeit, hogy hányféleképpen rögzül és írható felül egy emlék, vagy az eseményeket akár teljesen ellentétesen értelmező családi és személyes narratíva.
Egy gyerek, majd egy kamasz szemével láttat – és egy gyerek nem ítélkezik a szülei felett, hiszen az övék az egyetlen valóság, amit ismer. Akkor is, ha ez azt jelenti, hogy az apa nem viszi kórházba a súlyosan sérült anyát egy autóbaleset után.
Tara Westover kimerítő alapossággal, de szenvtelenül mesél, és a szenvtelenség itt józan higgadtságot jelent. Az olvasóra bízza az értékelést, és az így épülő fokozatos feszültség helyenként szinte elviselhetetlenné teszi, hogy folytassuk a könyvet. Olyan jó lenne félbehagyni, és egyszerűen elfelejtkezni róla!
Csakhogy amikor olvasóként tanúi leszünk Westoverék bántalmazó rendszerének, ha valamit megtehetünk magunkért, az az, hogy végigmegyünk Tarával az úton.
Hogy tanuljunk, lássuk és megértsük, mivel jár egy ilyen szituáció. Hogy az építő, egészséges minták hiánya mennyire megnehezíti, sokak számára szinte ellehetetleníti a kilépést. Hogy mennyire túlértékeljük a tudatos folyamatainkat, a belátási képességünket, hiszen bárki szinte észrevétlenül visszacsúszhat az otthonról hozott káros és mérgező mintáiba. Hogy a bántalmazók nem változnak meg, feljogosítva érzik magukat a tetteikre: nincs feloldozás, csupán a távolság jelenthet megoldást. Hogy a fizikai eltávolodást a bántalmazóktól a sokkal hosszadalmasabb belső, lelki munka követi, amely során az áldozatnak újra fel kell építenie magát.
Utóbbi a mentális szabadság és egészség megszerzésének kőkemény szakasza, az önbizalom és önazonosság elnyerésére tett kísérlet. Tara Westover pedig megrendítő őszinteséggel számol be arról is, hogy egy olyan ember, akit eddig egy megnyomorító közeg agresszorai határoztak meg, hogyan válik képessé önmagát valóban megismerni és elismerni.
A tanult lány nemcsak figyelmeztet, de reményt is ad. Figyelmeztet, hogy szülőként nem elég szeretni, de meg kell tanulni jól szeretni. Hogy folyamatos önreflexióval tanulmányoznunk kell az örökölt mintáinkat. És reményt ad, hogy a káros minták legalább részben felülírhatók, és hogy van rá esély, hogy kiszabaduljunk a személyes poklainkból.
Bántalmazásban érintett áldozatként például az alábbi szervezetekhez fordulhat segítségért:
Országos Kríziskezelő és Információs Telefonszolgálat (OKIT)
www.bantalmazas.hu
okit@csbo.hu
Az ország egész területéről, a nap 24 órájában ingyenesen hívható telefonszolgálat a párkapcsolati erőszak, a gyermekbántalmazás, illetve a háztartáson belül a rokonok, családtagok által elkövetett erőszak, a prostitúció- és emberkereskedelem áldozatainak megsegítésén dolgozik. Szükség esetén az áldozatok elhelyezéséről is gondoskodnak.
Nők a Nőkért Együtt az Erőszak Ellen Egyesület (NANE)
Bántalmazott nők és gyerekek segélyvonala: 06-80-505-101. Hívható: hétköznap este 18-22 óra között. (Szerda szünnap.)
Szexuális erőszak túlélőinek segélyvonala: 06-30-982-54-69. Hívható: pénteken 10-14 óráig.
https://nane.hu/
info@nane.hu
A NANE 1994 januárjában alakult azzal a céllal, hogy segélyvonalat indítson bántalmazott nők részére.
PATENT Egyesület jogsegély-szolgálata
Telefon: 06-70-220-25-05. Hívható: szerdánként 16 -18 óráig, csütörtökönként 10-12 óráig.
https://www.patent.org.hu/
Keresse a jogsegélyszolgálatot, ha kifejezetten jogi természetű kérdései vannak, illetve ha szeretné megbeszélni a helyzetét egy a témában járatos jogásszal.
Mentők, rendőrség
Mentők: 104 vagy a 112
Rendőrség: a 107 vagy a 112
Általános segélyhívó telefonszám: 112
A rendőrségnek kötelessége (az Országos Rendőrfőkapitány 32/2007 (OT. 26) az ORFK utasítása alapján):
– kimenni minden „családon belüli erőszak”-híváshoz (nem csak “ha vér folyik”);
– a feleket külön meghallgatni;
– meggyőződni róla, hogy az áldozat biztonságban van;
– tájékoztatnia az érintettet a jogérvényesítés lehetőségeiről.
Amennyiben a rendőrség eljárásával szemben panasszal kíván élni, ezt megteheti az adott rendőrkapitányságon, vagy az ORFK panaszirodában is.
Forrás: HVG.hu
