A fogyókúrák, életmódváltások virágkorát éljük, mégis egyre több a túlsúlyos és evési zavarokkal élő. Valóban ennyire akaratgyengék lennénk? Vagy más okuk van a sorozatos kudarcoknak?
Hiába értjük meg, határozzuk el, hogy kiiktatjuk az egészségtelen ételeket és táplálkozási szokásokat a mindennapjainkból, hiába vonzó az eredmény, vagy mondják a körülöttünk élők, hogy mennyivel jobban éreznénk magunkat a bőrünkben, ha leadnánk pár kilót, a többségünknek mégsem sikerül tartósan életmódot váltani.
Az biztos, hogy az akaraterő, az elszántság és az önkontroll hiányának hangsúlyozása és számonkérése mit sem segít azon az elhízott vagy krónikus evészavarral küzdő emberen, aki újra és újra nekifut a diétának vagy a gyógyulásnak, majd mindig visszaesik. Sőt idővel a fogyókúrás kudarcokkalgyengített önértékelés már megágyaz a következő sikertelen próbálkozásnak.
Az önkontroll a pszichológiában – szemben a köznyelvvel – nem egyenlő a vasakarattal, az eltántoríthatatlansággal vagy az önmegtartóztatással. Több összetevős fogalomról van szó, amelynek része az önszabályozás, a késleltetés képessége és az akadályoztatás tűrése. Az evési és testsúlyproblémák megértése és megoldása szempontjából mindegyiknek kitüntetett szerepe van.
Az önszabályozás
Az önszabályozáson egyrészt az éhség és a jóllakottság biológiai jelzéseinek észlelését és az azokra adott megfelelő reakciókat értjük. Az evési és súlyproblémával élők nehezen vagy egyáltalán nem tudják megkülönböztetni a tényleges biológiai éhséget a kívánósságtól, a jóllakottságot a pukkadásig evéstől. De előfordul az is, hogy hiába érzékelik akár az éhséget, akár a jóllakottságot, figyelmen kívül hagyják az ezekkel kapcsolatos testi jeleket, s akkor is esznek, amikor valójában nem éhesek. A feleslegesen bevitt táplálék pedig idővel túlsúlyhoz vezet.
Az önszabályozás része még az érzelmek felismerése, s azok megfelelő kommunikációja. Az evési zavarokban leggyakrabban a negatív érzelmek, azon belül is a düh és a félelem kifejezésének nehézségével vagy lehetetlenségével találkozunk. Ennek hátterében gyermekkori minta és/vagy a másoknak megfelelés mindenekfölötti fontossága áll.
Gyakori jelenség, hogy a szülők sem tudják jól kezelni a negatív érzéseket, s tiltják, büntetik ezek kifejezését. Ilyenkor a gyermek nem kap megfelelő iránymutatást, hogy mit kezdjen a negatív érzelmeivel, hogyan juttathatja azokat kifejezésre, anélkül, hogy mások rosszallását kiváltaná vele. Később, felnőtt evészavaros embereknél azt látjuk, hogy a negatív érzelmeiket még megfogalmazni sem tudják, csak nagy feszültséget élnek át, amivel nem tudnak mit kezdeni. A túlevés vagy a „jutalomfalatok” pedig ezt a megfogalmazhatatlan és kifejezhetetlen belső feszültséget csökkentik ideig-óráig.
A folytatásért olvass tovább!
Forrás: HVG.hu
