A késleltetés
A késleltetés képessége is az önkontroll része, vagyis néha épp akkor vagyunk kitartóak, ha tudunk várni és nem teszünk semmit. Szükségleteink kielégítése általában nem lehetséges azonnal, és az idő, amíg várni kell, egyre fokozódó feszültséggel jár. Sokan idegesek lesznek, ha sorba kell állniuk, ha nem ehetnek azt, amit és amikor szeretnének, ha nem tudnak ott és akkor rendezni egy-egy konfliktushelyzetet.
A késleltetéssel töltött idő áthidalható bizonyos tevékenységekkel (telefonálás, rutinszerű feladatok) vagy gondolati síkon („minden a megfelelő időben történik”). Hibás megoldás, ha a személy nem veszi tekintetbe a saját képességét a késleltetésre. Sok fogyókúra buktatója, hogy tiltólistákat tartalmaz, olyan „bűnös” ételeket, amelyek fogyasztását bűntudat követi, ugyanakkor ezeket az ételeket a személy szereti, s korábban gyakran ette vagy jutalmazta vele önmagát. Ha azt tűzi ki célul, hogy ezeket az ételeket soha többé nem fogja megenni, vagy akár csak hetekig/hónapokig/évekig megvonja magától a fogyás kedvéért, akkor az ezzel járó késleltetés olyan nagy feszültséget teremt, hogy nem biztos, képes lesz-e kezelni.
Ezért könnyen bekövetkezhet, hogy egy-egy falásroham alkalmával jó sokat fog enni ezekből az ételekből – a kezdeti euforikus érzést pedig önostorozás követi. Sokan így buknak el újra és újra a diétákkal vagy az életmódváltással. Ezért nem érdemes azokat az ételeket teljesen kiiktatni az étrendből, amiket nagyon szeretünk, hanem inkább rendszeresen, kisebb mennyiségben elfogyasztani, majd fokozatosan csökkenteni a gyakoriságot.
Az akadályoztatás
Az akadályoztatás tűrése (frusztrációs tolerancia) az indulatkezelés része, valamint annak elviselése és tudatosítása, hogy nem minden múlik rajtunk, hogy nem vagyunk képesek mindent kontroll alá vonni. Súlycsökkentésnél tipikus helyzet, amikor megáll a mérleg mutatója, és a kisebb ételmennyiség ellenére sem csökken tovább a testsúly.
A szervezetünk nem robot, a testsúly normál esetben is egy-két kilónyi ingadozást mutat: az elfogyasztott vízmennyiség, a sós ételek, az alkohol, nőknél a hormonális ciklus is befolyásolja. Emellett előfordul, hogy épp a testsúlypont stabilizációja miatt torpan meg átmenetileg a fogyás üteme. Akinél nem jól működik az önkontroll funkciója, az nem képes kezelni az akadályoztatással járó feszültséget („nem tudok mit tenni, bármit teszek, hatástalan, nem én irányítom a helyzetet”). Ha pedig evészavarokra hajlamos, evéssel oldja diszkomfortérzetét: megeszik minden olyan ételt, amit a megelőző napokban/hetekben megvont önmagától.
A külső-belső kontroll szerepe
„Arra vágyom, hogy legyen önkontrollom” – nagyon gyakran elhangzó mondat az evési problémákkal küzdőktől. Amire ők ténylegesen vágynak, az a belső kontroll megszerzése, ami elképzelhetetlen a saját, valódi igények felismerése, kommunikációja nélkül. Ez nem azt jelenti, hogy uralom a testem és képes vagyok elnyomni annak igényeit, ahogy az anorexiások teszik. Ellenkezőleg: folyamatosan kooperálok a testemmel, megtanulom értelmezni a jelzéseit, és azokra megfelelő módon reagálok. Még akkor is, ha ez adott esetben másoknak nem tetszik.
Akinek van belső kontrollja, az hatással van a környezetére és a saját életére is, kezébe veszi és irányítja életének azon területeit, amelyek az ő hatáskörébe tartoznak. Aki külső kontrollos, éppen ellenkezőleg: folyamatosan kiengedi a kezéből azon területek irányítását, amelyekre van, lehet ráhatása. Hogy ki melyik csoportba tartozik, megmutatkozik az evésben is.
A külső kontrollos személyek azért esznek meg egy ételt, mert jól néz ki, finom az illata, remek az íze, gusztusosan tálalják, sokba került, ezért nem meri visszautasítani, fél, hogy megbántja a vendéglátót, vagy arra tanították, hogy mindent meg kell enni, ami a tányéron van. A belső kontrollal bíró emberek ugyanakkor arra figyelnek, hogy valóban éhesek-e és kívánják-e azt az ételt.
Ha következetesen figyelünk szervezetünk belső jelzéseire – többek között éhség- és telítettségjelzésekre, hogy mit kívánunk valójában – akkor kialakul a kooperáció a saját testünkkel. Akkor pont azt és annyit fogunk enni, amire és amennyire valóban szükségünk lesz, így nem képzünk felesleges tartalékot. Mindezek miatt nem meglepő, hogy azok a diéták, amelyek órarendszerűen meghatározzák, mit, mikor és mennyit szabad enni, a külső kontrollt erősítik az étkezésben.
Lukács Liza pszichológus
Forrás: HVG.hu
