Nem csoda hát, hogy a szakma a középkor századaiban tovább specializálódott: a fejedelmi udvartartásokban már külön szeletelőkóstoló és külön tunkolókóstoló működött. Az előbbi apró darabokra vágta a húst, majd elfogyasztotta az ura által megjelölt szeletet, a másik egy villára tűzött kenyérdarabot mártogatott az ételek levébe, aztán megette. A pohárnokok továbbra is az italokkal foglalkoztak, igaz, nem azok hőfokával. Hogy az egyszer már megkóstolt italba lakoma közben ne lehessen mérget csempészni, divatba jöttek a fedeles kupák.
A Borgiák Rómájában persze nem sokat segítettek az effajta praktikák: az 1492-ben - már négygyerekes apaként - VI. Sándor néven pápává emelt Rodrigo Borgia és utódai közül kettő, Cesare és Lucrezia többnyire maga kínálta a vendégnek a poharat, amit illetlenség lett volna visszautasítani. Nem csupán ellenfeleiket itatták meg a hatását csak két nap múlva kifejtő, speciálisan kezelt borral, hanem olyanokat is, akiknek a vagyonát akarták megszerezni, sőt állítólag a két középső Borgia-sarj is (testvéri) koccintás áldozata lett. Mi több, a pápa 1503-ban bekövetkezett halálával kapcsolatban is elterjedt, hogy szolgái tévedésből őelé tették az aznapi jeles vendégnek, az utrechti Hadrián bíborosnak szánt serleget.
A mérgezéstől tartó előkelőségek körében érthetően elterjedt, hogy a feltálalt menühöz ellenmérget fogyasztottak; csakhogy a zúzott korall és borostyán, a porított cápa- és bálnafog legfeljebb a babonák szintjén volt hatásos. A legbiztosabb változatlanul az volt, ha valaki csak abból evett, ivott, amit más már túlélt. Úgyhogy például Franciaországban még XIV. és XV. Lajos korában is méregpróbának vetettek alá minden ételt és italt, mielőtt az uralkodó elfogyasztotta volna. Richelieu bíboros is tartott méregkeverő ellenlábasaitól, ám ő - nem tudni, emberbarátságból, avagy a szerényebb udvartartás okán, esetleg mert úgy gondolta, kisebb testben hamarabb megmutatkozik a méreg - a macskáira bízta az előízlelés kockázatos feladatát.
De ekkorra a legtöbb udvarban inkább csak magas nemesi méltóság lett a pohárnokság. A magyar királyi családokat pedig, úgy tűnik, már korábban is inkább a hideg acél (a legismertebb példák Bánk bán és Zách Felicián), mint a forró étel és a langy ital fenyegette. Így itt a pohárnokság-asztalnokság a középkorban inkább kitüntető udvari címnek, semmint veszélyes munkakörnek számított. Mindenesetre a 18. századtól kezdve szinte csak a hatalomvágy mellett egyéb mániáktól is szenvedő államférfiak alkalmaztak előkóstolót. Az 1909-ig uralkodott II. Abdulhamid török szultán például - biztos, ami biztos alapon - minden újabb falatból egy piciny darabkát odaköpött kutyái, macskái elé is. Mellesleg: azt állította, nem mérgezéstől tart, hanem igen kényes és gyenge a gyomra - így aztán szinte nem is evett mást, mint töltött padlizsánt.
A diktátorság, úgy látszik, gyakran jár gyenge gyomorral: az emésztési panaszok Adolf Hitlernél is mindennaposak voltak. Háziorvosa, Theo Morell - a hivatalos verzió szerint - nem is azért kóstolt Führere elé, mintha mérgezéstől tartott volna, hanem hogy önínyűleg ellenőrizze, tartják-e a sószegény diétát, nem szerelmes-e a szakácsné, avagy bárki más az amúgy szigorú szempontok szerint összeválogatott konyhaszemélyzetből. De szigorú diétán élt Románia korlátlan hatalmú pártvezére, Nicolae Ceausescu is, miután felesége, Elena kitalálta: mindketten túlsúlyosak. Pedig a Kárpátok Géniusza addig is egyszerűen étkezett, a leggyakrabban kecsketúrót evett, hagymával, paradicsommal - halat és jeges italt pedig sosem fogyasztott. Az ominózus fogyókúrás döntést követően szinte alig került hús az asztalra az egy, kifejezetten a házaspárra termelő biofarmon előállított zöldségek és gyümölcsök mellé. Ezek elkészítésére - tudható meg Edward Behr Csókold meg a kezet, amelybe nem haraphatsz című könyvéből - ugyancsak szigorúan ügyeltek. A konyhában szekus tiszt is dolgozott a másodállásban bizonyára szintén titkosszolgálati alkalmazott szakácsok és kukták mellett, a diétavezető főorvos pedig személyes ízleléssel ellenőrzött mindent, sőt mintákat vett, azokat laboratóriumba küldte, ahol elemzés után a falatokat még 24 óráig őrizték. Gond legfeljebb a külföldi utazásokkor támadt: Ceausescu ugyanis ragaszkodott a hazaihoz - kipróbált konyhájáról szállították utána a kipróbált ételt, olykor rozsdamentes konténerek tucatjaiban, elvégre egy százfős nagykövetségi fogadáson nehéz lett volna elmagyarázni, miért eszik mást az asztalfőn ülő, mint a többiek.
Egy másik háziorvos, a kínai Li Csi-sui azt állítja emlékirataiban: Mao Ce-tung is megkövetelte, hogy italát és eledelét kóstolással ellenőrizzék, s ha doktora valamilyen gyógyfüves kúrát javallott neki, előbb orvosának kellett "füveznie". Nem tudni, volt-e előkóstolója avagy háziorvosa Alekszej Popov csecsenföldi miniszterelnöknek, annyi viszont tény: tavaly szeptemberben ételmérgezés áldozata lett.
A Kremlben szokásos óvintézkedésekről hivatalosan semmit sem voltak hajlandók elárulni a HVG tudósítójának, mivel "Putyin elnök különösen veszélyeztetett személy, és így nem adhatók ki annak részletei, miként védekeznek a mérgezések ellen". Annyit azért sikerült kideríteni: hagyományos értelemben vett előkóstolók nincsenek, a magas rangú hivatalosságok ellátását viszont olyan, állandó forrásokból biztosítják, amelyek garantálják a tőlük származó élelmiszerek biztonságát, például kifejezetten e célra kifejlesztett - mérgek, illetve mikroorganizmusok jelenlétét kimutató - műszerek segítségével.
A végére Kamel Hanna Jajjo maradt. Ő Szaddám Huszein testőreként evett, s a források szerint ő az egyetlen praegustator, akinek halála összefüggött az uralkodója körüli ténykedésével. Igaz, nem az ura elől felkóstolt méreg végzett vele, hanem az iraki diktátor Udai nevű fia, aki nem bírta megbocsátani Jajjónak, hogy a muszájínyenc bemutatott egy nőt az apjának, s azt az iraki diktátor később feleségül is vette.
Forrás: HVG.hu SCHREIBER GYÖRGY
